6. Ly harca

  2012.01.11. 18:39

6. Ly harca

Így tehát a fehér vérfarkas egyedül maradt a mofrennel. Szörnyűséges két perc volt ez Ly számára. Még sosem látott ilyen erővel bíró vérfarkast. Elővette tőreit és a hatalmas állat felé rontott. Ellenfele könnyűszerrel törte el fegyverét. Felágaskodott, hatalmasat üvöltött és Ly- re ugrott. Vadul elkezdte marcangolni a fehér bőrét. Ly hatalmasat kiáltott fájdalmában. Ellökte magától a szörnyet és alakot váltott. Ereje megnőtt, ennek jeléül a farka megduplázódott és különös vörös jegyek jelentek meg felső állkapcsán és farkán. Nem hagyott időt ellenfelének, hogy felkeljen, máris nekitámadt. Az alagút pora most a két harcoló vérfarkast vette körül. A fehér tépte, rángatta a szörny nyakát. De az túl erős volt, még így is.
- Szégyen vagyok, hogy nem tudlak második alakban legyőzni- hörögte Ly, mikor a mofren a falhoz vágta. Hamar talpra zökkent és újabb tőrt rántott elő nadrágjából. Újra egymásnak ugrottak, Ly megpróbálta belevágni tőrét ellenfele vastag nyakába, de nem sikerült.
- Mi a fene?!
Farkasunk eldobta a tőrt és fogaival esett neki a mofrennek. Az kajánul elvigyorodott és bűzhödt száját harapásra nyitotta. Ly mögé lépett, elgáncsolta. Rávetette magát a földön fekvő fehérre és hangosan felkacagott: kacagása végigsöpört az egész alagútrendszeren. A vérfarkas hiába mozgott erős karmai között, nem szabadulhatott. Még erősebben kezdte szorítani nyakát, mígnem Ly fuldokolva kapkodott a mofren feje felé. Már az utolsó csapást akarta mérni a vérfarkasra, amikor mancsok kopogása zavarta meg. Felemelte hatalmas fejét és mélyet szippantott. De nem érzett semmit: aki jött elfedte a szagát. A mancsok egyre gyorsultak, mígnem hirtelen elhaltak. A szörny elvigyorodott „Ez már nem talál meg”- gondolta. De rosszul gondolta. Abban a pillanatban egész testében hidegséget érzett. Tagjai lassan elernyedtek: minden energia elszállt belőle.
- Egy újabb ellenfél- mormogta Ly maga elé. Talpra ugrott és három métert hátrált, hogy felmérje az idegent. Az idegen nagyot trüszkölt és orrát fintorgatta.
- Szólj, hogy soha ne egyek ilyet!
- Ellenség vagy?
- Lehet.
- Harcolni akarsz?
- Nem.
- Akkor miért jöttél ide?
- Egy farkas nem járhat szabadon?
- Válaszolj.
- Mert ha nem?
- Ez hülye. Ha nem akarsz harcolni, akkor megállítani se akarsz, tehát tovább megyek.
- Szíved joga.
Ly elindul a többiek után. „ Ki lehetett ez?”- gondolta magában miközben kiért a fényre.
- Nézd!- kiált fel Kate és Ly felé mutat.
- Hát túlélte- a megkönnyebbülés érezhető Shayara hangjában.
- Mit vártál? Egy olyan gyenge lény, mint az nem győzhet le egy fehéret!
- Azt hiszed érdekel? Amit fent gondoltam rólad, az most se változott meg, kutyus.
- Na de nővérem.
- Mit vártál, mit mondok? Ismersz.
Kate jókedvűen bólintott.
- Innen nem tudunk tovább menni- mondta az úrnő egyik embere.
- Fene- mondja és a földre köp.
- Akkor merre?- kérdezi Kate.
Megint mancsok kopogása hallatszik.
- Gyere ki!- kiált rá Ly.
Ekkor a zöld fénylény előlépett a barlang mélyéről.
- Te?!
- Igen.
- Mit akarsz? Jöttél rendesen bemutatkozni?
- Nem.
- Akkor mit akarsz?
- Elvezetlek benneteket a vérfarkas hordák mellett.
- Hogyan? Az embereim jelentették, hogy nem lehet kikerülni támaszpontjukat.
- Lehet, de én tudom az utat a dombra- mancsával a nagy domb felé mutat.
- Miért higgyünk neked, hiszen nem is ismerünk?
- Halgass rá, királynő- mondta Ly – Megmentett.
- Ez nekem nem elég ok.
- Hamarosan döntened kell, nővérem. A vérfarkasok bármelyik percben megtalálhatnak.