~A szellemek teáznak~
 

   Lassan fordult a temető szűk utcájába. Körbenézett, majd csendben, mint az árnyék átfutott a sírok között. Szeretett a temetőben járni. Szerette azt a borzongást, ami ilyenkor végigfutott hátán, de nem csak ezért. Szerette, mikor a temető puha és nesztelen csendje kísérte. Itt lehetett igazán önmaga. Itt dobhatta le végre azt a sok giccset, amit a hétköznapokban ragasztottak rá.
   Nyár volt, az alkonyi szellő felborzolta hosszú, bozontos, vörös haját. Elnézett a messzi nyugat felé és nagyot sóhajtott. A szíve nyugatra vágyott a többi barátja után. Nem hite, hogy halála után is élhet, de most mégis itt van. Itt van a temetőben, az ő kedvenc temetőjében a szülei sírja előtt. Szülei természetes halállal mentek el.
   De ő nem. Itt van a temetőben, az ő temetőjében és a szülei sírjánál imádkozik. Később rájött, hogy imája célhoz ért. Célhoz ért és most szülei a megérdemelt helyükön nyugszanak. Hátra lépett egyet. A szél ismét belenyalt hajába. Mélyet szippantott a megszentelt föld levegőjéből és leült egy sírkőre. Könnyű, nyári papucsát levette és otthagyta a sír tövében. Hosszú, fehér ruhát viselt.
   Valami erős, szokatlan hang törte meg a temető mélabús csendjét. A pap volt az. Rendes embernek tartja. Az éj közeledtével mindig becsukja a kapukat. A lány hálás volt ezért. Mostanában elég gyakoriak voltak a sírrablások.
   A nap már teljesen eltűnt a horizonton. Ő még vetett rá egy végső, szomorú pillantást. Ekkor a temetőre teljes csend és sötétség borult.
- Félix- sírja egy vékonyka hang. De Félix nem jött el. Ma se jött. Anna már három napja várta őt. De nem jött. Egy könnycsepp gördült végig a lány arcán.
- Félix- szólt megint és a szél és a fák mind vele suttogtak vékonyka hangon. Egy fekete alak emelkedett ki lassan a sötétből. Egyik kezében egy hatalmas kasza volt, másikban egy rózsafüzér. Rázta, csörgette a füzért. Megállt, pont a lány előtt és csuklyás fejét keletre fordította.
- Félix nem jön el- jelenti ki a szél és a lány egyszerre.
- Várj még türelmesen- szólt a se nem férfi, se nem női hang egyszerre mindenhonnan. Ő szipogva bólintott és mire keletre fordult volna a Kaszás eltűnt.
   Ő közöttük csak így hívták: Kaszás. Kaszás, aki egy lelketlen, testetlen lény volt, különmb minden szellemnél, angyalnál és ördögnél. Nem volt gonosz, se jó. A lány megszerette ezt a különös lényt és mélyen a lelkébe zárta. Minden este eljött hozzá és reményt gyújtott a lelkében. " Félix eljön", mondta mindig. " Csak várj türelemmel" és ő várt türelmesen.
   Ismét pirkadat köszöntött a temetőre. Új nap, új reménnyel kecsegtetett. Szerette volna mégegyszer látni Félixet. Minden nap várta, hogy eljöjjön, de még nem jött. Negyven éves volt és gyönyörű, nem kellett volna meghalnia. Ő mégis itt volt és se nem élt, se nem halt. Egy öreg néni sétált dudorászva a sírok közt. Kezében vörös szegfű és lenvirág csokrot tartott. 
- Éva- suttogták a fák és a természet egyszerre a lánnyal.A néni ráakadt Anna sírjára. Az ének még szólt ajkán, ahogyan a csokrot finoman a sírra helyezte.
   Anna örült neki. Hónapok óta az első ismerőse, aki eljött meglátogatni. " Bárcsak Félix is jönne." gondolta magában. A reggeli harmat megcsapta arcát. Gyönyörű vörös haja zászlóként lengedezett a szélben. A temető kapuja felé fordította fejét és meglátta őt. 
- Félix- kacagták vidáman a fák, a füvek, a szél.
- Éva néni- mondta a kiskamasz.
- Tessék, kedvesem,
- Anyukám nem jön vissza, tudom. De hoztam neki valamit, ami boldogabbá teheti- zebéből elővett egy bögrét, amin "mama" felirat díszelgett és letette a sírra. - Tessék anyu, elhoztam a bögréd. Később teát is hozok- az utolsó szónál elcsuklott a hangja és sírni kezdett. Kezét arca elé vette, így próbálta elrejteni könnyeit. Az idős néni a fiú vállára tette a kezét, mire az felnézett és a könnyei függönyén át rámosolygott. Ő a fia mellkasára tette immáron áttetsző kezét, nagyot sóhajtott- vele sóhajtott a természet is. 
- Ne sírj kicsi fiam. Légy mindig boldog és vigyázz magadra!
A nénike levette a kezét a fiúról, majd csendben megindult a kapu felé. Pillanatokkal később a gyermek is utána ment.
- Ég veled, anyu! Holnap hozok teát.
   A fiú másnap is eljött. Termoszt tartott a kezében, úgy ballagott halkan a sírok közt. Ő már nem volt ott. Aznap este eljött érte a Kaszás. Elvitte őt ebből a világból, örökre el. a fiú felnézett az égre, majd tekintete a sírra vándorolt, onnan padig a bögrére. Halkan letekerte a tetőt és teát öntött. A nyári napsugarak vidám táncot jártak a folyadék felszínén. Anna büszkén tekintett le érett fiára.
 

//2010. 10. 26. Szolnok//